Informatika:
* Modern Warfare 2: Úton az első pálya csomag:
- Már az első Call of Duty óta hagyomány, hogy a teljes verzió megjelenése után nem sokkal új pályák érkeznek a többjátékos módhoz; a készítők már a Modern Warfare 2 kapcsán is beígértek legalább két DLC-t. Az első 2010 tavaszán válik letölthetővé, derült ki a Monster energiaital legújabb dobozáról - a cég ugyanis olyan versenyt hirdetett, ahol a díjazottak között ötezer ingyenes letöltést biztosító kódot osztanak szét.
* A hazai gépek fele fertőzött!
- A Panda Security biztonságtechnikai cég „Fertőzött vagy nem?” fantázianevű kampányának keretében mérte az egyes számítógépek fertőzöttségét. A világméretű felmérésben több mint 650 ezer felhasználó szolgáltatott adatokat a vállalatnak, miután futtatták az ActiveScan ingyenes online vírusszkennert. Az összeállított statisztikák szerint világszerte 29 országban mintegy 170 ezer problémás PC-t találtak a Panda kutatói: a „győztes” Tajvan PC-inek 69,1%-a bizonyult vírusosnak, Magyarországon 52,5 százalékos fertőzöttséget mértek (ezzel a középmezőnyben állunk), míg Norvégiában „csupán” 39 százalékos arányt regisztráltak.
Magyarország beteg számítógépei túlnyomórészt trójai programoknak (57,13%) köszönhetik a problémákat, második helyen az adware-ek (17%) állnak, míg a képzeletbeli dobogó harmadik fokára a „hagyományos” vírusok, férgek (9,73%) léphetnek fel.
A Panda mérései azt mutatják, világszerte bő 15 százalékkal emelkedett a fertőzött számítógépek száma az elmúlt hónapban, így a megfigyelt PC-k immáron 59 százaléka tartalmaz valamiféle vírust, kémprogramot vagy trójait, ez új rekordnak számít idén – figyelmeztet a cég. Nem csak hazánkban vezetik a trójai férgek és az adware-ek a fertőzöttségi listát, Amerikában is teljesen ugyanez a helyzet, ami arra utal, hogy a kiberbűnözők egyre kifinomultabb módszereket vetnek be céljuk elérése érdekében – mondta Luis Corrons, a vállalat technikai igazgatója. Manapság egyáltalán nem megy ritkaságszámba ugyanis, hogy az elkövetők különféle aktuális események, hírek szenzációja mögé bújva terjesztik a kórságot közösségi oldalakon vagy e-mailen keresztül.
Konzol:
* PSP Go! A Sony több ellenkezésre számított:
- Sajnos hazánkban nem, de más országokban mától mindenki számára elérhető az újra tervezett PSP. Több üzlet nemes egyszerűséggel nem volt hajlandó árusítani az új PSP-t, ugyanis az UMD-lemezt nem használó konzol után ők maguk nem tudnak játékokat eladni, hiszen a programokat a PlayStation Store-on keresztül szerezhetik be a játékosok. A Sony munkatársainak elmondása szerint azonban még így is viszonylag simán ment minden, ők sokkal nagyobb ellenkezésre számítottak a PSP Go bevezetése kapcsán. A legtöbb üzlet elfogadta, hogy végső soron ők csak keresni tudnak az új gép forgalmazásán, mert az újdonság mindenképpen csábítani fogja az új vevőket, emellett pedig ha mégsem tetszik nekik a Go, még mindig ott a lehetőség, hogy a korábbi PSP-3000-es modellre ruházzanak be. Magyarországon - hivatalos PlayStation Network híján - nem lesz kapható a konzol.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Blogarchívum
-
►
2010
(113)
- ► szeptember (7)
-
▼
2009
(99)
-
▼
október
(27)
- Nyomd a dudát, nyomjad!
- A kommunizmus
- Hírek innen-onnan
- A nagy átépítés - HAMAROSAN - elhalasztva
- LAN MONSTER LIVE BLOG
- Vissza számlálás indul!
- LAN Monster 2009 09/10/24-54
- Hírek innen-onnan
- LAN Monster 2009 09/10/24-54
- Túl a 300-on
- Hírek innen-onnan
- Friday Night
- És itt van!
- Idő-idő
- Egy kis újítás
- Hírek innen-onnan
- Friday Night
- Teljes siker
- Fél siker
- Hírek innen-onnan
- PSP Go! 3 ok amiért bukás lett
- Ügyintézés rulez!
- Hackintosh avagy Mac PC-re
- Újabb jubileum
- Friday Night
- Hírek innen-onnan
- Derült égből villámcsapás
- ► szeptember (24)
-
▼
október
(27)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése