Előzmény: A közélet cikk részleget hanyagolni fogom, mert olyan röhelyes és egyben idióta dolgokat írnak a sztárok illetve a mindennapokról, hogy az már engem teljesen kikészített, úgy hogy innentől pápá közélet. De helyette behoztam 2 új dolgot. Az eggyik: Új cikk részleg név szerint a "Konzol". Itt konzol híreket fogok írni legyen az PlayStation, X-Box, vagy Nintendo. Próbálok minél több érdekességet mindegyik konzolról majd össze kaparni és persze ahogy az időm is engedi. A másik az egy "Hírdetés" daftpete barátom indított egy a PlayStation 2 mániákusnak egy úgynevezett Live Space oldalt amit a blog-on hírdetés formájában megtalálhattok, nah jöjjön aminek jönnie kell:
Konzol:
* Szeptembertől hazánkban is kapható a PlayStation 3 Slim:
- Szeptembertől a Sony Hungária is megkezdi a Playstation 3 Slim konzolok forgalmazását Magyarországon. Az új modellnek már megvan a hivatalos ára is! Nem kell sokat várni a kölni GamesCom-on egy héttel ezelőtt leleplezett új, CECH-2000A kódszámot viselő Playstation 3-ra, hiszen ahogy a világ többi részén, úgy az ősz beköszöntével Magyarországon is megkezdik a vérfrissítésen átesett gép forgalmazását. A Pókemberes betűtípust kerekebb karakterekre cserélték, a gép pedig amellett, hogy új formát kapott, vékonyabb és világosabb is lett. Sándor Csaba, a Playstation illetékes hazai menedzsere lapunknak elmondta, hogy a konzol ajánlott fogyasztói ára 84990 forint lesz, a gépet pedig szeptember elejétől lehet keresni a boltokban.
Kép a konzolról Itt látható.
* Magyarországon nem lesz PSP Go!:
- A Sony PSPgót idén júniusban, az E3 expón leplezte le a japán gyártó. Az új változat kisebb-nagyobb fejlesztései közé tartozik, hogy a Sony teljes egészében száműzte a gépből a 2004-es premier óta jelen lévő UMD (Universal Media Disc) meghajtót, melyet kizárólag a PlayStation Portable konzoloknál használtak játékprogramok és videofilmek terjesztésére. Az új modellbe az UMD helyett fixen beépített flash memória kerül, a szoftvereket, filmeket, zenéket pedig a PlayStation Store online áruházban vásárolhatják meg a tulajok.
Sándor Csaba illetékes menedzser szerint éppen ez a tartalomterjesztési modell teszi gyakorlatilag lehetetlenné, hogy az új PSP-változatot hazánkban is forgalomba hozza a Sony, a terjesztési rendszer legfontosabb láncszeme, a PlayStation Store ugyanis továbbra sem érhető el a magyarországi felhasználók számára.
A PSP GO!-ról kép Itt látható.
2009. augusztus 30., vasárnap
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Blogarchívum
-
►
2010
(113)
- ► szeptember (7)
-
▼
2009
(99)
- ► szeptember (24)
-
▼
augusztus
(31)
- Az üzlet.
- Névnapi köszöntő
- Hírek innen-onnan
- Friday Night
- Összeszerelés 2. rész
- Újítások!
- Összeszerelés 1. rész
- Mivan már?
- Szívás a köbön
- Hírek innen-onnan
- Egy villám összegzés
- Hírdetés
- Hírek innen-onnan
- Friday Night
- Élmény beszámoló
- Lopás gyanú
- Egy kis para
- Hírek innen - onnan
- Kezdenek beindulni a dolgok
- Hírek innen - onnan
- Melós napok
- Bolondok napja
- Hírek innen - onnan
- Helyzet jelentés
- Hírek innen-onnan
- Egy kis esti összegzés
- Új! Bővül a csapat.:D
- Új rovat! (Hírek innen onnan)
- Ítélet nap "2. rész"
- Ítélet nap 1. rész
- Egy kis vissza emlékezés
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése